FŐOLDAL    FELIRATKOZÁS    facebook    google+    twitter   
p i n k p e n c i l
Örömhír: gyógyul Székhelyi József!
Négy hónapja diagnosztizálták a színész tüdődaganatát. Székhelyi József azóta mindent megtesz a gyógyulásáért, és szerencsére most már kijelentheti: nyerésre áll a szörnyű kór ellen. Különlegesen erős méreg ölte meg a rákos sejteket a szervezetében. Harmadára zsugorodott Székhelyi József daganata.

A színművész mindent megtesz, amire az orvosai utasítják, de saját gyógymódot is kidolgozott. Az idő őt igazolta, a terápia működik, a rák eltűnőben van.

Tüdőrákom van – jelentette be az önsajnálat legcsekélyebb jele nélkül tavaly novemberben a Jászai-díjas színművész, Székhelyi József. Lapunknak mesélt először a halálos kórral folytatott derűs küzdelméről. Nem tévedés és nem túlzás: derűs. Egy pillanatig sem csüggedt, nem adta fel. Tőle származik a mondás: „Le van szarva a halál, éljen az élet!” Úgy látszik, be­vált ez a taktika.

– Jól va­gyok, de nem mindig egyformán jól. Most nagyon nehéz, mert a Tahi temetése megvisel, de remélem, talpra állok. Gyűjtögetem az erőt – utalt szeretett ba­rátja, kollégája el­vesztésére.

Aznap, vagyis tegnap este is játszott kedves darabjában, a Szép jó estét, Mr. Greenben, a címszerepet, és ma este is. A temetésről is egyenesen a Hatszínteátrumba ment, a fia, Dani kísérte.

– Ez nekem terápia! – csattan fel energikusan. – Csodálatosan szép szerep, csodálatos darab. A Mr. Green és a Halpern életben tartanak. Szó szerint. A szakmai aktivitás fontossága és a nem betegségtudatos lét a legnagyobb ellensége ennek a szörnyű nyavalyának. Úgyhogy szerencsémre két kiemelkedő feladatom is van, ami terápia a köbön. Megcélozza az ellenállásomat, és ennek köszönhetően javulok. A hospitalizálódás, az önfeladás, a feladattalanság, a küldetéstudat-nélküliség mind segít a ráknak. Minden, ami ennek ellenébe megy, az segíti az onkológust, a gyógyszereket, a vegyszereket, tápszereket, a vajákot. Azt gondolom, és minden sorstársamnak is ezt üzenem: nem szabad feladni! Küldetéstudattal, az élet szerelme­seként kell élni. Le kell tudni győzni! Ennyi.

Négy hónap alatt hangyányit se gyengült el, lélekben ugyanolyan erős, mint amikor megtudta, hogy halálos betegség támadta meg.

Az is fontos, hogy orvosai minden utasítását betartja.

– Van egy protokoll, amin végig kell trappolni, és természetesen még nem látható a vége. Középtájon vagyunk, tudja a jóisten, hogy meddig tart a küzdelem. A legnagyobb baj, a tragédia elhárítását viszont büszkén vállalhatjuk, mert az onkológia zseniális volt, és győzött. Legyőzte a halált. Az a típusú rák, ami nekem adatott, percek alatt fel szokta zabálni a pácienst. De az onkológia zsenialitása következtében ez nem történt meg. Az a szer, amit találtak erre a nyavalyára, rendkívül hatékony, nagyon erős, a ciánnal vetekedő méreg. Ezt nem bírta elviselni a rákos szövet, és örült neki az élő sejt. Az onkológia diadala, hogy élek! Zsugorik az „anyaráksejt”, amely az áttéteket szülte. Tulajdonképpen egyharmadára összement. Ez a folyamat zajlik, de azt még nem lehet tudni, meddig tart a terápia. Itt tartunk most. Ez persze nagyon meggyepálja az embert. Olyan baromi gyenge vagyok, hogy egy golyóstollat is negyvenkilósnak érzek. De a színházra bőven van erőm! – teszi hozzá huncut mosollyal.

Forrás: Bors
Kulka János titkos helyen kezdett új életet!
Műtéten esett át Mariah Carey: Szinte felére fogyott! + Fotó!
Drámai kijelentést tett Pécsi Ildikó: Az agyamra ment a genny!
Kulka János titkos helyen kezdett új életet!
Műtéten esett át Mariah Carey: Szinte felére fogyott! + Fotó!
Drámai kijelentést tett Pécsi Ildikó: Az agyamra ment a genny!
Vujity Tvrtko elmondta, hogyan látja Weisz Fanni és édesanyja drámáját!
12 éves gyermeki testbe szorulva él a 25 éves férfi!
Túl sok szex miatt cenzúrázták Vastag Csaba klipjét!
Lányával és férjével bulizott a Szigeten Liptai Claudia! + Fotó!
Meglepő, hogy ki lesz az új műsorvezető a ValóVilág 9-ben!
Rossz hírek érkeztek: romlott az állapota, Pink kórházba került!
Egy tóból kellett kimenteni Jennifer Garnert!
Különös foglalkozása van az egykori bemondónak!
Robert Redford elkeserítő hírt jelentett be!
Ez a férfi fenyegette meg halálosan Pásztor Annát! + Fotó!
John Lennon gyilkosának felesége megdöbbentő kijelentést tett!
Szorcsik Viki forró, nyári fotói felrobbantották a közösségi oldalakat!
Kiszökött a metálfesztiválra két öreg az idősek otthonából!
Vastag Csaba eljegyezte kedvesét!
Koncz Gáboron komoly műtéteket hajtottak végre! Nyilatkozott az állapotáról!
Újra együtt van volt szerelmével L.L. Junior!
Hajdú Péter a fogyás előtt és után! + Fotó!
Szakember mondta ki: Személyiségzavarral küzd Alekosz!
Durva: Ennyi nővel feküdt le élete folyamán Mick Jagger!
Megúszhatja az ittas vezetést a Viszkis!
Extrém dögös fürdőruhás képet posztolt magáról Tóth Vera!
Megint visszaéltek Hajdú Péter fotóival!
Bereczki Zoli száma szól majd a chipsmárka minden reklámjában!
Megosztó képet posztolt kislányával Hódi Pamela! + Fotó!
Vajna Tímea a reptéren őrjöng!
Bizarr dologba vágott bele Erdélyi Mónika! + Videó!
Cellájában lett öngyilkos a népszerű pankrátor!
Felgyújtotta magát egy nő Borsodban!
Titokban férjhez ment Heath Ledger exe!
Extra rövid lett Kim Kardashian haja! + Fotók!
Már hivatalos: bemutatta új edzőjét Hosszú Katinka!

pinkpencil.hu

pikáns és provokatív hírek minden nap
Óriási fájdalmakkal kerülne szembe Stallone, ha újra Rocky bőrébe bújna!
Szívszorító vallomást tett Somló Tamás özvegye!
Élő adásban hozta magát kínos helyzetbe Pintér Tibor! + Videó!
Baukó Éva: van az a pénz, amiért a lábamat is széttárom...
Ez volt Demi Lovato utolsó Instagram-posztja a túladagolás előtt! + Fotó!
Berki-Hódi per: Titoktartási szerződést írtak alá a felek!
Kiderült kivel tölti idejét Hosszú Katinka!
Durva: Bárkivé átsminkeli magát a kínai lány! + Videó!
Marcellina a szerelméről: Olyan dolgokat művelek, amiket 20 évesen sem!
Gyilkosság Inárcson: Ezért ölte meg a családsegítő munkatársát a 61 éves férfi!
Kasszás Erzsi Győzikét figurázza az Instán! + Videó!
A Marie Claire címlapján pózol Hosszú Katinka! + Fotó!
Vadul bulizott a Soundon Lajcsi lánya!
Tőröcsik Mari visszatér!
Serpenyőt árul Erdélyi Mónika! + Fotó!
Így néz ki smink nélkül a magyar szépségkirálynő! + Fotó!
Ezért lökte arrébb Meghan hercegné kezét Harry! + Videó!
Utcára kerülhet a Neoton énekesnője!
Meghan Markle ezúttal ezt a bakit követte el! + Fotó!
Benkő Dániel megríkatta Bazsarózsát! + Fotó!
Elképesztő összegért árulják Somló Tamás egykori villáját!
Ezt most miért? Borzalmas feldolgozást készített az UFÓ! + Videó!
Keményen visszaszólt Norbi az őt kritizáló kommentelőknek!
Nem biztos, hogy ezt a képet meg kellett volna osztania Hosszú Katinkának! + Fotó!
Súlyos betegséggel küzd a Barátok közt szereplője!
Óriási vita alakult ki Michael Jackson apjának temetése körül a Jackson családban!
Kitálalt egy barát: Meghan Markle mosolya már csak álca!
Dr. Novák Hunor nekiment Geréb Ágnesnek!
Céline Dion felismerhetetlenül néz ki! + Fotók!
Ezt jelentette be Pintér Tibor 21 éves barátnőjéről!
Szabó Zsófinak titkos szépészeti kezelése volt, kiakadtak a kommentelők!
Palvin Barbi leutánozta Sharon Stone-t az Elemi ösztönből! + Videó!
Fogházba kerülhet Fésűs Nelly!
Megdöbbentő helyen találta meg elveszett mobilját Szebeni István!

pinkpencil.hu

pikáns és provokatív hírek minden nap
   FŐOLDAL    FELIRATKOZÁS    facebook    google+    twitter   
p i n k p e n c i l