FŐOLDAL    FELIRATKOZÁS    facebook    google+    twitter   
p i n k p e n c i l
Véresre verték Csősz Bogi! + Fotó!
A Feleségek luxuskivitelben sztárjának Csősz Boglárkának az élete minden luxust nélkülöz az utóbbi időben. Sőt...

A dolog hátterében egy filmforgatás áll: a Lány az erdőből című amerikai–olasz–ma­gyar koprodukcióban készülő filmben Csősz Boglárkáé az egyik főszerep, ami miatt nem mindennapi dolgokat él át, luxusnak pedig nyoma sincs.

“Nagyon hidegben forgattunk, ráadásul végig esett rám az eső, de voltak már ennél nehezebb napjaink is” – mondta a munkálatok kezdetekor Feleségek luxuskivitelben sztárja, majd a vérfoltokjaira terelődött a szó. “Másfél órába telt, míg elkészült. Rendesen kitett magáért a sminkes, csak aztán végig kellett csúsznom-másznom a földön és kaparnom a talajon a fű közt, és itt-ott az is nyomot hagyott rajtam. A szoknyámon van egy nagy vérfolt, mert menekülés közben eltalálnak egy nyílvesszővel, amit aztán kitörök a lábamból. Színészileg izgalmas feladat” – mesélte Csősz Boglárka a Borsnak, ahol képeket is találsz a forgatásról.



Forrás: Nők Lapja Cafe
Berki-Hódi per: Titoktartási szerződést írtak alá a felek!
Kiderült kivel tölti idejét Hosszú Katinka!
Durva: Bárkivé átsminkeli magát a kínai lány! + Videó!
Berki-Hódi per: Titoktartási szerződést írtak alá a felek!
Kiderült kivel tölti idejét Hosszú Katinka!
Durva: Bárkivé átsminkeli magát a kínai lány! + Videó!
Marcellina a szerelméről: Olyan dolgokat művelek, amiket 20 évesen sem!
Gyilkosság Inárcson: Ezért ölte meg a családsegítő munkatársát a 61 éves férfi!
Kasszás Erzsi Győzikét figurázza az Instán! + Videó!
A Marie Claire címlapján pózol Hosszú Katinka! + Fotó!
Vadul bulizott a Soundon Lajcsi lánya!
Tőröcsik Mari visszatér!
Serpenyőt árul Erdélyi Mónika! + Fotó!
Így néz ki smink nélkül a magyar szépségkirálynő! + Fotó!
Ezért lökte arrébb Meghan hercegné kezét Harry! + Videó!
Utcára kerülhet a Neoton énekesnője!
Meghan Markle ezúttal ezt a bakit követte el! + Fotó!
Benkő Dániel megríkatta Bazsarózsát! + Fotó!
Elképesztő összegért árulják Somló Tamás egykori villáját!
Ezt most miért? Borzalmas feldolgozást készített az UFÓ! + Videó!
Keményen visszaszólt Norbi az őt kritizáló kommentelőknek!
Nem biztos, hogy ezt a képet meg kellett volna osztania Hosszú Katinkának! + Fotó!
Súlyos betegséggel küzd a Barátok közt szereplője!
Óriási vita alakult ki Michael Jackson apjának temetése körül a Jackson családban!
Kitálalt egy barát: Meghan Markle mosolya már csak álca!
Dr. Novák Hunor nekiment Geréb Ágnesnek!
Céline Dion felismerhetetlenül néz ki! + Fotók!
Ezt jelentette be Pintér Tibor 21 éves barátnőjéről!
Szabó Zsófinak titkos szépészeti kezelése volt, kiakadtak a kommentelők!
Palvin Barbi leutánozta Sharon Stone-t az Elemi ösztönből! + Videó!
Fogházba kerülhet Fésűs Nelly!
Megdöbbentő helyen találta meg elveszett mobilját Szebeni István!
Brutális fogyás: 90 kilót adott le a színész! + Fotó!
Forgatáson kapott idegösszeomlást Angelina Jolie!
Kommentlavinát indított el a 79 éves Terence Hill külseje! Aggódnak a rajongók! + Videó!
Beszóltak neki, ezért fogszabályzót vett Kis Grófo!
Elképesztő változás: durván gyúr Demcsák Zsuzsa!

pinkpencil.hu

pikáns és provokatív hírek minden nap
Élő adásban zaklatták a riporternőt! + Videó!
Musical készül Michael Jackson életé­ről!
Oroszlán Szonja valóra váltotta az amerikai álmot!
Vasvári Vivien: A szex nálunk mindennapos és kötelező!
A botrány ellenére is a mozikba kerül egy új Kevin Spacey-film!
Élő adásban borult ki a híradós! + Videó!
Ocsmány förmedvénynek nevezték Köllő Babettet!
Hét évnyi botrány után megszólalt a Fiesta másik zenésze is!
Váratlan fordulat: Pártos Csilla kiköltözik Pécsi Ildikó házából!
Szerinted is félmeztelen ezen a fotón Ördög Nóra? Itt a válasz!
Szörnyű, mit művelt magával Trump volt felesége! + Fotók!
Durva beszólásokat kap a kommentelőktől Rogán Cecília és Sarka Kata!
Levideózta az apa, hogy milyen bunkón bánt a fiával az orvos! + Videó!
Háború robbant ki Vajna Timi fehérneműs képe alatt!
Először beszélt róla: nagy gondok voltak Sebestyén Balázs fiával!
Horváth Éva segítséget kér, megbetegedett a kisfia!
Liptai Claudia megható üzenetet küldött volt férjének, Gesztesi Károlynak!
“Velem nem fog többet b@szakodni senki!” - Baukó Éva súlyos vádakat fogalmaz meg legújabb üzenetében!
Alig ismertük fel Julia Robertset a róla készült legfrissebb fotókon!
Nincs meg Paudits Béla végrendelete!
Kasza Tibinél betelt a pohár, keményen kiosztotta Cseke Katinkáékat! + Videó!
Így búcsúztak barátai Paudits Bélától: Nagyon fáj, hogy elment!
Imádják a rajongók Terence Hill legfrissebb fotóját!
Durva, ami a szerbeknél volt! Ehhez képest a jégeső semmi! + Videó!
Istenes Bence élete egy hajszálon múlt!
Döbbenetes: bebetonozhatták VV Fanni holttestét!
Ultimátum a bíróságtól: akár el is vehetik Angelina Jolie-tól a gyerekeit!
Fegyveres rabló támadt a Viszkisre!
Emlékszel még Vízy Andrásra a Szerencsekerékből? Így él most! + Videó!
Ennyit mondott az utolsó szó jogán Oszter Sándor a bíróságon!
Mindent ledobott magáról Cinthya Dictator! + Fotó!
Tömegesen estek neki Meghan Marklenek a Twitteren!
Váratlan bejelentés: távozik Csányi Sándor!
Elírta Koós János születési dátumát a részeg közjegyző!

pinkpencil.hu

pikáns és provokatív hírek minden nap
   FŐOLDAL    FELIRATKOZÁS    facebook    google+    twitter   
p i n k p e n c i l