FŐOLDAL    FELIRATKOZÁS    facebook    google+    twitter   
p i n k p e n c i l
Elhunyt az egykori First Lady!
Két nappal azután, hogy bejelentették a betegségét, eltávozott Barbara Bush.

Szomorú hírt jelentettek be ma reggel: az este elhunyt az Egyesült Államok egykori first lady-je, George W. Bush felesége, a 92 éves Barbara Bush.

Néhány hónapja már kórházban ápolták Barbarát tüdő- és szívbetegsége miatt, két napja azonban úgy döntött, hogy nem folytatja tovább a kezeléseket - elege volt a gyógyszerekből és a műtétekből, ezért saját felelősségére elhagyta a kórházat, hogy otthon pihenhessen szerettei körében - valószínűleg ekkor már érezte, hogy közeleg a vég, és nyugodt környezetben szeretett volna meghalni.

Akkor ezt jelentette be a család szóvivője a médiának:

- Hosszú, kórházban töltött hónapok után, megegyezve a kezelőorvosokkal és a családtagokkal, a 92 éves Mrs. Bush úgy döntött, hogy a jövőben nem szeretne orvosi kezelést kapni, helyette inkább az otthona kényelmét választotta: az imádott családja körében pihenget majd. Mrs. Bush nagyon hálás a jókívánságokért, a kedves üzenetekért és az érte elmondott imákért - nyilatkozták két napja a CNN-nek.





Még Trump is kedves szavakkal búcsúzott tőle:

- Melaniával közösen szeretnénk néhány szót szólni Barbara Bush csodálatos életéről. Odaadó feleség volt, édesanya, nagymama, katonafeleség, egykori first lady, az amerikai családok támogatója. Lelkes támogatója volt az oktatásnak, a családi értékeknek. Örökké emlékezni fogunk a hazaszeretetére - példaértékűen szolgálta Amerikát. Imáinkban megemlékezünk róla és a kedves családjáról - tette közzé a Twitteren az ország első embere.

Barack Obama sem hagyhatta szó nélkül a szeretett first lady halálát:

- Barbara Bush az egész életét a közösségnek szentelte. Imáink Bush elnöknek és az egész Bush családnak szólnak. Örökké hálásak leszünk a nagylelkűségéért, azért, ahogy élte az életét. Példaképként szolgált, hiszen maga volt az alázatosság, a nemeslelkűség és a tisztesség szobra, amit csak kevesen mondhatnak el magukról. Ezeket a remek tulajdonságokat továbbadta a gyermekeinek, az unokáinak és számtalan amerikainak, akiket inspirált az évek során - írta az ország volt elnöke.

Forrás: Femina
Hatalmas pofonnal köszönte meg a mentőtiszt nő segítségét egy fiatal lány!
Melania Trump botrányos ruhában látogatta meg a családjuktól elszakított gyerekeket! + Fotó!
Még mindig derülnek ki meglepő részletek Liptai Claudia esküvőjéről!
Hatalmas pofonnal köszönte meg a mentőtiszt nő segítségét egy fiatal lány!
Melania Trump botrányos ruhában látogatta meg a családjuktól elszakított gyerekeket! + Fotó!
Még mindig derülnek ki meglepő részletek Liptai Claudia esküvőjéről!
Élő adásban zaklatták a riporternőt! + Videó!
Musical készül Michael Jackson életé­ről!
Oroszlán Szonja valóra váltotta az amerikai álmot!
Vasvári Vivien: A szex nálunk mindennapos és kötelező!
A botrány ellenére is a mozikba kerül egy új Kevin Spacey-film!
Élő adásban borult ki a híradós! + Videó!
Ocsmány förmedvénynek nevezték Köllő Babettet!
Hét évnyi botrány után megszólalt a Fiesta másik zenésze is!
Váratlan fordulat: Pártos Csilla kiköltözik Pécsi Ildikó házából!
Szerinted is félmeztelen ezen a fotón Ördög Nóra? Itt a válasz!
Szörnyű, mit művelt magával Trump volt felesége! + Fotók!
Durva beszólásokat kap a kommentelőktől Rogán Cecília és Sarka Kata!
Levideózta az apa, hogy milyen bunkón bánt a fiával az orvos! + Videó!
Háború robbant ki Vajna Timi fehérneműs képe alatt!
Először beszélt róla: nagy gondok voltak Sebestyén Balázs fiával!
Horváth Éva segítséget kér, megbetegedett a kisfia!
Liptai Claudia megható üzenetet küldött volt férjének, Gesztesi Károlynak!
“Velem nem fog többet b@szakodni senki!” - Baukó Éva súlyos vádakat fogalmaz meg legújabb üzenetében!
Alig ismertük fel Julia Robertset a róla készült legfrissebb fotókon!
Nincs meg Paudits Béla végrendelete!
Kasza Tibinél betelt a pohár, keményen kiosztotta Cseke Katinkáékat! + Videó!
Így búcsúztak barátai Paudits Bélától: Nagyon fáj, hogy elment!
Imádják a rajongók Terence Hill legfrissebb fotóját!
Durva, ami a szerbeknél volt! Ehhez képest a jégeső semmi! + Videó!
Istenes Bence élete egy hajszálon múlt!
Döbbenetes: bebetonozhatták VV Fanni holttestét!
Ultimátum a bíróságtól: akár el is vehetik Angelina Jolie-tól a gyerekeit!
Fegyveres rabló támadt a Viszkisre!
Emlékszel még Vízy Andrásra a Szerencsekerékből? Így él most! + Videó!
Ennyit mondott az utolsó szó jogán Oszter Sándor a bíróságon!
Mindent ledobott magáról Cinthya Dictator! + Fotó!

pinkpencil.hu

pikáns és provokatív hírek minden nap
Súlyos balesetet szenvedett Gór Nagy Mária férje! Oroszlán Szonja mentette meg az életét!
Ezt a büntetést kapta Csábi Bettina!
Hihetetlen dolog történt az X-faktor győztesével! + Fotó!
Nem lesz többé Gálvölgyi Show!
Öngyilkos lett a híres divattervező!
Horváth Éva fehérneműben szégyenült meg! + Videó!
Vujity Tvrtkót új szerepben láthatjuk!
Priscilla Presley extra kérésekkel érkezik Budapestre!
Durván nekiestek a kommentelők Majkának, Curtisnek és Pápai Jocinak!
Ez vezethetett George Michael halálához!
Hátborzongató: Álmában fotózták az anyukát, de senki sem volt akkor otthon! + Fotó!
Durva: Havonta 1100 pirulát szedett Elvis!
Hátborzongató: Lerajzolta a 3 éves kislány a képzeletbeli barátját!
Gyönyörű kismama pocakot villantott Kasza Tibi felesége!
Fördős Zé képén röhög a net!
Bohóckodás közben halt meg a rockzenész!
Fizetnie nem kell, de kiderült David Copperfield trükkjének titka!
A 3 grácia: Közös fotón Sarka Kata, Rogán Cecília és Vajna Timi!
Lola annyit ivott, hogy két évre alig emlékszik! + Videó!
Kiderült ki volt a gyilkos belgiumi ámokfutó!
Tóth Gabi teljesen más az új hajjal!
Liptai Claudia különös dolgot kér a násznéptől esküvőjén!
Meghan hercegné esküvői ruhája körül áll a bál!
Szexi képeken a tíz kilót fogyott Singh Viki!
Igazi orgazmust akart produkálni a színésznő a tévésorozatban!
Rossz hírt kapott az orvostól Weisz Fanni!
Rendőrök lakoltathatják ki Pártos Csillát és fiát Pécsi Ildikó házából!
Pszichiátriára került Cinthya Dictator! Videó a kórházi ágyáról!
El nem hangzott szavakat adott a Lokál Hosszú Katinka apjának szájába?
Cserhalmi Györgyért aggódnak!
Vajna Tímea melltartó nélkül sétálgat Franciaország utcáin! + Fotó!
Megölte szüleit, majd rájuk gyújtotta a házat egy hódmezővásárhelyi nő és élettársa!
Nicki Minaj bejelentette, hogy Eminemmel randizik, felrobbant a net!
Óriási pénzbeli veszteséget jelenthet Katinka számára a facebook oldalának a megszűnése!

pinkpencil.hu

pikáns és provokatív hírek minden nap
   FŐOLDAL    FELIRATKOZÁS    facebook    google+    twitter   
p i n k p e n c i l