HOME  ||  FACEBOOK  ||  IDŐJÁRÁS  ||  ÚTINFORMÁCIÓ
PinkPencil
HU
HOME FACEBOOK IDŐJÁRÁS ÚTINFORMÁCIÓ
NAV razzia: mutatjuk az idei legnagyobb fogást!
Ezt olvassák mások:
Az áfacsalással erősen fertőzött szójakereskedelemmel foglalkozó három bűnszervezetet fogott el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai országos akcióban a közelmúltban – közölte az NAV csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint mindhárom bűnszervezet cégláncolatokon keresztül tüntette el az EU-ból beszerzett szója belföldi eladása után fizetendő áfát, egyikük tevékenységi körét kiterjesztette a bűnszövetkezetek másik gyakori célszektorára, a használtgépjármű-kereskedelemre is.


A három bűnözői csoport az ország szójapiacának számottevő részét lefedte az illegális eredetű “áfamentes” termékekkel, a 27 százalékos árelőnnyel pedig a szektor tisztességes cégei képtelenek felvenni a versenyt – írja közleményében a NAV.

A költsé
pinkpencil
gvetést ért kár – a három bűnszövetkezet működésével – meghaladta az egymilliárd forintot, a takarmány- és malomipart sújtó negatív árverseny további károkat okozhat a gazdaságnak – írják.

A helyszíni eljárásokban több mint 300 millió forint értékben készpénzt, gépjárműveket, ingatlanokat, luxuscikkeket, valamint 300 tonna szója- és repcedara vételárának követelését vették zár alá. Ezzel nemcsak az okozott kár nagy része térül meg, hanem az elkövetők által felhalmozott vagyon sem forgatható vissza újabb bűncselekmények finanszírozására – közölte a NAV.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozva, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt az elkövetők akár 20 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Ezt olvassák mások:
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
PinkPencil
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - impresszum