FŐOLDAL    FELIRATKOZÁS    facebook    google+    twitter   
Horváth Ádám betegsége rejtély maradt!
Nem tudta megoldani a matematikai feladatokat a 3 éves gyermek, agyonverte az apa!
Horváth Ádám betegsége rejtély maradt!
A szerdán elhunyt rendező a magyar tévézés meghatározó alakja volt: Horváth Ádám engedte be a nappalinkba a Szomszédok című teleregény közkedvelt szereplőit, és neki hálás sok ma ismert tévés. 89 éves volt.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, szerdán, 89 éves korában meghalt Horváth Ádám Kossuth-, Erkel- és Balázs Béla-díjas televíziós rendező. Horváth a hazai televíziózás egyik legnagyobb alakja volt, munkássága alapvetően meghatározta a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek magyar tévéjátékgyártását, és máig tartó hatást gyakorolt az egész iparágra.

Mai kifejezéssel azt mondhatnánk, producer volt: neki köszönhetjük többek között az 1987-1999 között tizenkét éven át futó kultikus „teleregényt”, a Szomszédokat is. Taki bácsi, Lenke néni, Mágenheimék, Vágási Feriék, Etus, Virág doktor és a gazdagréti lakótelep többi, esendőségében is szimpatikus, máig közkedvelt lakójának 331 epizódon keresztül hömpölygő történetével kitörölhetetlenül beleírta magát a magyar szórakoztatóipar történetébe; a sorozatban olyan színészekkel dolgozott együtt, mint Zenthe Ferenc, Komlós Juci, Kulka János, Bajor Imre, vagy a rendező felesége, Csűrös Karola. „Ez a sorozat a nyolcvanas-kilencvenes évek igazi kordokumentuma. Tökéletes lenyomatát adja azoknak az eseményeknek, amelyek abban a tizenhárom évben történtek Magyarországon” – mondta egy korábbi nyilatkozatában a Szomszédokról.

Horváth Ádám 1930-ban született Budapesten, édesapja Horváth Zoltán újságíró, édesanyja Sárközi Márta író, műfordító volt. Már gyerekkorában megjárta a hadak útját, a világháborút követő éveket Sztehlo Gábor evangélikus lelkész gyermekotthonában vészelte át. Ennek ellenére aktív, jó eszű kisfiú volt: tizenöt évesen a Gaudiopolis gyermekköztársaság „kultuszminisztereként” szellemi vetélkedőket, ünnepségeket, gyerekkönyvtárat is szervezett.

Eredetileg agrobiológusnak készült, 1948-49-ben a Gödöllői Agrártudományi Egyetem hallgatója volt. A tévéhez 1956-ban került; egy évig külsős, aztán belsős munkatársként dolgozott, újabb egy év elteltével már rendezett is. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára (ma már Színház- és Filmművészeti Egyetem, SZFE – a szerk.) 1961-ben iratkozott be. Miután lediplomázott, egy BBC Training Course hallgatója volt, 1968-ban pedig RAI-ösztöndíjasként Rómában tanult és dolgozott.

Hazatérte után a legkülönbözőbb tévés produkciókban munkálkodott: rengeteg tévéjátékot, portréműsort, négy szilveszteri kabarét, jó néhány sorozatot rendezett, és több tévéműsort készített Hofi Géza előadásaiból is. Foglalkoztatta a komolyzene is, többek között Kodály, Bartók, Donizetti és Verdi több művének tévés adaptációját is elkészítette. 1989-ben ő volt a Nagy Imre és mártírtársainak újratemetéséről szóló televíziós közvetítés vezető rendezője is.

Aktívan részt vett az oktatásban, 1983-tól egyetemi tanárként, 1994-től rektorként, majd 2005-től emeritus professzorként tanított a SZFE-n. 1994-95-ben a Magyar Televízió elnöke volt.

Idén májusban komoly egészségi gondok miatt Horváth Ádám kórházba került, de soha nem árulta el nyilvánosan, hogy milyen betegség gyötörte. „Rosszkor keresnek, beteg vagyok, esetleg a jövő héten próbáljanak hívni” – mondta egyik utolsó interjújában, amikor a bulvárlapok munkatársai keresték. Barátai és munkatársai akkor még abban bíztak, hamarosan felépül; sajnos hiába reménykedtek.
Horváth Ádám a magyar televíziózás meghatározó alakja volt, sorozatainak, tévéjátékainak, rendezéseinek nézői úgy érezhették, hogy lélekben ő is ott ül velük a tévé képernyője előtt. Most elment, és halálával egy generációk szórakozási, tévénézési szokásait, ízlését meghatározó szakembert vesztettünk.

Nyugodjon békében!

Forrás: NLC
Lejárt az idő: Vajna Timinek el kell hagynia a budai luxusvillát!
A síron túlról üzent a rákban elhunyt szépségkirálynő!
Házilag próbálták gyógyítani a baba székrekedését a mosonmagyaróvári szülők, belehalt a gyermek!
Horror: Megfojtották és egy bőröndbe tuszkolták a fiatal lány holttestét!
Gáspár Győző: Egyetlen celebnek sincs annyi rajongója, mint nekem!
Meghalt Attila, Debrecen egyik legismertebb embere!
Ő csak akkor nyugszik majd meg, ha elpusztít engem...
Zaklatás, p.dofília: Mosolygott a bíróságon a bicskei gyerekotthon igazgatója!
Maró anyaggal fújt le óvodásokat egy férfi, több mint ötven gyerek megsérült!
Megrázó fotók: Megszólalt a pásztói szállón felismerhetetlenségig összevert nő!
Mozgó autó ablakán dobta ki kisbabáját!
Mindössze 10 %-ot jósoltak az orvosok Schobert Norbinak az életben maradásra!
Beteg világ: Házi kasztrációt hajtott végre az erre jelentkezőkön!
A baleset helyszínén tudta meg a tűzoltó, hogy az unokahúga a halálos áldozat!
Ennyivel hajtott az L.L. Junior kisfiát elgázoló sofőr: elkészült a szakértői vélemény a tragikus balesetről!
A mostohaanyjával kényszerítette szexre a saját 11 éves fiát a beteg férfi!
Beteg világ: Saját bátyja ejtette teherbe a 10 éves kislányt!
Összeszurkáltan, vérbe fagyva találtak rá a 3 éves kisfiúkra a szülők!
Durva: Videón, ahogy a professzor a folyóba dobja tanítványa maradványait!
Botrány: Elkülönítettek társaitól az óvodában egy autista kislányt, mert jött a tanfelügyelőség!
Alekosz: Az én miniszterelnökömnek csak ne adjon ultimátumokat senki!
"Az orvosok 3 éve azt mondták, hogy búcsúzzak el Csabától..."
Évekig segítette és etette gyilkosait a Szalonnán meggyilkolt asszony!
Drámai részletekről számoltak be a rettegő falubeliek a szalonnai emberölésről!
Megszülte otthon a kisbabáját, majd kidobta az ablakon! + Videó!
Exkluzív interjút adott a felesége megölésével és ledarálásával vádolt darnózseli hentes!
A fiát is magával vitte a halálba a fiatal nő végső elkeseredésében!
Videóra vette Lindsay Lohan ahogy felpofozzák! (videó)
Úgy tűnik nemcsak itthon tartják pénzéhesnek Dzsudzsákot! (fotó)
Kivégeztek egy amerikai családot Mexikóban, köztük két csecsemőt is!
Húsklopfolóval leütött és többször megerőszakolt egy kislányt a magyar férfi!
Felkavaró részletek a Ladik utcai gyilkosságról, beszélt a nevelőapa!
Megerőszakoltak egy svéd turistalányt a VII. kerületben!
Boxerrel támadtak Németh Kristófra, súlyos sérüléseket szenvedett!
Eltévedt a 71 éves bácsi a pláza lépcsőházában, holtan találtak rá!
Sokkoló videó: A betonon húzta végig a gyermekét egy nő fényes nappal!
A kisgyermekükkel a karjában verte össze a feleségét a szolnoki férfi!

pinkpencil.hu

pikáns és provokatív hírek minden nap
Tragédia az M5-ösön: Két gyerek az áldozatok között!
Gáspár Evelin: Apám miatt nem kapok munkát!
Orbánon röhögtek a holland tévében! (videó)
Nejlonzacskóba csomagolt halott csecsemőt találtak Tótkomlóson!
Heten haltak meg az M5-ösön, miután egy kamion átszakította a szalagkorlátot!
Rejtélyes körülmények között életét vesztette egy négytagú család!
Lerúgtak egy 15 éves lányt a buszról Budapesten!
A szemét is kivájta az édesanyjának a hercegszántói gyilkos!
3 éven át a barátnőjeként hivatkozott saját lányára az erőszakos apa!
25 milliót lopott a saját apjától a magyar fiú, aki beleszeretett egy prostituáltba!
Gáspár Bea: Családi pótlékból élünk!
Nem tudta megoldani a matematikai feladatokat a 3 éves gyermek, agyonverte az apa!
Borzalom Tápiószelén: Elkábította, majd teherbe ejtette 13 éves lányát a férfi!
Kizuhant egy családi ház erkélyéről egy 14 hónapos kisbaba!
Vérfürdő Nyíregyházán: Végignézte a férj, ahogy lelövi a gyilkos a feleségét!
Szerelmes nagybátyja rabolta el a 13 éves lányt!
Évek óta halott nőt találtak egy családi házban Pápán!
Baukó: Engem sajnos nem molesztált senki...
1,8 milliárd Ft-tal támogatta a szlovákiai focistadion felújítását az Orbán-kormány!
Felpofozta, kulcsra zárta az ajtót és megerőszakolta a kislányt a miskolci férfi!
Újabb megszorításra készül az Orbán-kormány a legszegényebbek ellátásában!
Baukó Évát felpofozták!
Senki nem segített neki, a nyílt utcán halt meg egy epilepsziás férfi Budapesten!
Emberölés Pécsen: Megöltek egy 63 éves asszonyt!
Újabb részletek a 83-ason történt incidensről: A gyermekei anyját rángatta a férfi a hajánál fogva!
Borzasztó dolgokra kényszerítettek egy 14 éves fiút a komáromi vasútállomásnál!
Vodkáért cserébe p.dofiloknak adta el szörnyű körülmények között tartott kislányát!
Durván megsértették a műsorban Tápai Szabinát! + Videó!
Hajánál fogva rángatták a nőt a 83-as úton: többen is látták, de senki sem segített neki! + Videó!
Újabb botrány: 14 éves diákjával került intim kapcsolatba a 34 éves tanárnő!
Még a halálunk után is zaklat minket a facebook?
Le se másznék rólad - Elképesztő ajánlatokkal bombázzák a férfiak Szűcs Juditot!
Borzalmas kapcsolat: Megöllek és eláslak úgy, hogy sose találnak meg...
Nyoma veszett Aurelionak!

pinkpencil.hu

pikáns és provokatív hírek minden nap
Olyan szörnyűséget eszelt ki a pár, aminek a hatására meghalt a 11 éves örökbefogadott fiuk!
Halott férfit találtak az Astoriánál!
Fejbe rúgott egy alvó fiút a nagykanizsai javítóintézet gyermekfelügyelője!
Négy év börtönre ítélték VV Aureliót emberrablásért!
Sürgősen gazdit keres Kormi! Kérjük segíts neki egy megosztással szerető otthont találni!
Tíz éven át egy pincében várta a világvégét a holland család!
Bizarr: Megszólalt a temetésen az elhunyt!
Andy Vajna drámájáról vallott Vajna Tímea!
Drámai részletek: Fiatal anyuka halt meg a nyíregyházi mentőbalesetben!
Folyamatosan bántalmazta, végül halálra kínozta három hónapos kislányát a rendőr!
Az interneten akadt rá több évvel ezelőtt elhunyt édesanyjára!
Éhen halt a 3 éves gyermek, mert az anyja lelépett napokra bulizni!
Döbbenet: Eltörte diákja kezét a hódmezővásárhelyi tanár!
Borzalom: Édesanyja végzett a 3 hónapos babájával!
8 éves kora óta folyamatosan erőszakolta Timit a nevelőapja! Megszólalt a lány!
Rávette a postást a közös öngyilkosságra, aztán meggondolta magát a nő!
Keress rá a Google-ön – ordította a fogorvosnő, fatális hiba okozta a fiatal lány halálát!
Sokkoló részletek: Megvan hová lett Fanni holtteste!
Megdöbbentő: Halott fia szellemét kapta lencsevégre a konyhai kamera!
Kiszel Tünde korábban férfi volt!
Boxerrel vertek össze egy budapesti gyereket a játszótéren!
Felfoghatatlan tragédia: öngyilkos lehetett a Csuja Imre fia!
Gyász: Váratlanul összeesett és meghalt a 22 éves kapuvári mentős!
Halálra rázta 2 éves nevelt fiát István!
Abszurd: 2 éves kisgyermeke ölte meg a 21 éves anyukát!
Megrázó: Holttestet találtak a Tiszában!
Borzasztó: Tömegsírba temethetik el Terry Blacket!
Ugrálókötéllel akasztották fel az osztálytársai az egyik iskola melletti fára ezt a kislányt!
Leszarom, ha meghalok, akkor meghalok! - Videón a idióta száguldozó szombathelyi fiatalok!
Szörnyű gyilkosság: Vérben úszó gyermekre találtak rá a rendőrök egy parkoló autóban!
Magukra hagyta őket a nagyapjuk! Bennégek a lakástűzben a kisgyermekek!
Fénysebességgel terjed: Újabb képen csináltak bohócot Orbánból!
Nem is lett volna szabad az utcán lennie L.L. Junior fiának a tragédia idején!
Kiderült, mit tett a negyedikről kizuhanó Panni édesapja közvetlenül a tragédia után!

pinkpencil.hu

pikáns és provokatív hírek minden nap
Kegyetlen anya: Fogóval csonkította meg kisfia nemi szervét!
Felkavaró videó: Benzinkúton vert és rugdosott egy terhes nőt a férfi!
Félrediagnosztizálták, belehalt az agyhártyagyulladásba a kétéves Máté!
Megrázó részletek: régi jó barátja gázolta el a baktakéki apát és 8 hónapos csecsemőjét!
Szakmai gyakorlat közben vesztette életét egy 16 éves kamasz Nagykátán!
Babakocsit toló apát gázoltak el Borsodban, a csecsemő a helyszínen meghalt!
A 91 éves asszony és a 31 éves férfi: Néha úgy érzem, hogy a kisfiam, aztán hip-hop az ágyban vagyunk...
Tragédia Ásványrárón: Az alvázon akadt fent József holtteste! (18+)
Óbudai gyilkosság: felkavaró részleteket mesélt a meggyilkolt Nikoletta édesanyja!
Junior kiborult: Anyák tucatjai szapulnak a közösségi oldalakon!
Elmebeteg szülő: Forró vízbe nyomva ölte meg kisfiát, mert démoni dolgot látott a szemében!
Megdöbbentő videó: Cigizve lóbálta kisbabáját az elmebeteg nő!
Zokogva ölelte szerelmét a tinilány, miközben lekapcsolták a fiút a lélegeztetőgépről!
Megrázó videó: A zebrán gázoltak el egy kislányt Miskolcon!
Két nő erőszakolt félholtra egy stoppoló férfit!
132 Mercedest gyújtottak fel szándékosan egy parkolóban!
Nyugtatót tett a kisgyermeke cumisüvegébe a szörnyeteg anya!
Megtalálták az Óbudán brutálisan megölt nő gyilkosát!
Öngyilkos akart lenni Damu Roland!
Így hempereg Baukó Éva egy ágyban Győzikével! + Videó!
Saját unokáját erőszakolta meg a hajdúnánási nagypapa!
Keresztes Ildikó: Néha anyám sem ismer meg, mert úgy nézek ki, mint egy hajléktalan...
Megdöbbentő: 5 felnőtt hagyta cserben a véresre vert nádudvari tinilányt!
Friss! Fejbe lőttek egy férfit Pécsen!
Álmában halt meg egy 14 éves lány, miután felrobbant mellette a telefonja!
Börtönkórházban halt meg Szita Bence utolsó gyilkosa is!
Összeroncsolták a fejét és maró anyaggal öntötték le az Óbudán holtan talált nőt!
Egy családapa életébe került a luxusautókkal való versenyzés! (videó)
Megerőszakolta a 2 éves kislányt, megölte, majd egy bőröndben az út szélére dobta!
Agy­vér­zés­ben el­hunyt párja üzent Melindának a facebookon!
Fejjel lefele lógatta síró gyermekét egy ittas nagykanizsai anya!
Édesanyja végignézte kislánya haláltusáját a csányi óvoda előtt!
Lövés dördült a Soroksári úton, kivonult a TEK!
Kiakasztotta a netezőket az anya: A tizenéves fiaival fürdik együtt rendszeresen!

pinkpencil.hu

pikáns és provokatív hírek minden nap
Sokkoló jelenet: Pórázon húzta végig az utcán a gyermekét! + Videó!
Stohl András: Soha nem vetkőzöm le, hogy én egy drogos alkoholista vagyok!
Édesanyja kezei között halt meg Kata!
Idióták! Lefilmezik, ahogy a száguldó vonat előtt lefekszenek a sínekre!
Agyonvertek egy magyar fiút Törökkanizsán a képen látható fiatalok!
Több mint 30 rendőrrel szexelt a nő és mindezt videóra is vette!
Megfázásnak hitte a bajt, végül kezét-lábát amputálni kellett!
Saját anyja hagyta, hogy megerőszakolják Demi Moore-t! 500 dollárt fizettek neki érte!
Embereket akart felgyújtani egy nő Székesfehérváron!
“Örülök, ha tetszem a férfiaknak” - Ajánlatokkal bombázzák Gáspár Beát a férfiak!
Királylány módjára házasodott a haldokló, végstádiumú kislány!
Belehalt a kínzásba a kislány, mert nagybátyja 12 órán át sanyargatta!
Bántották az osztálytársai, ezért felakasztotta magát egy 14 éves fiú!
Vérfagyasztó videón a fiatal nő életének utolsó pillanatai!
Videón, ahogy adott még egy puszit újszülöttjének, majd eladta aprópénzért!
Megszólalt a lány, akit több mint hetvenen erőszakoltak évekig!
L.L. Junior találkozna azzal a férfival, aki halálra gázolta kisfiát! + Videó!
Tudta nélkül mondta fel férje az albérletet: Vasvári Vivien akár az utcára is kerülhet!
A 7 éves kislánya előtt akart leugrani a hídról egy részeg dorogi nő!
Borzasztó: A babamonitoron keresztül hallotta az apa kislánya halálsikolyát!
Vérontás a pszichiátrián: több beteget is megölt infúziós állványával egy páciens!
Drámai találkozás L. L. Junior kisfia sírjánál!
Egy fiúnak azért kellett meghalnia, mert 50 tini segítség helyett inkább videózta, amint halálra késelik!
Magatehetetlen beteget rugdosott a miskolci kórház udvarán egy betegkísérő! (videó)
Csilla újabb tragédiája! L.L. Junior nem engedni hozzá a kisfiát!
Most érkezett: magyar gyerekekkel teli óvodára lövöldözött egy férfi!
Iszonyatos tragédia: Kizuhant a 3-dikról egy mezőtúri kislány! (videó)
Terry Black halála előtt adott nyilatkozatot!
Terry Black haláláról nyilatkozott fia!
Bekakilt a kislánya, ezért szándékosan leforrázta gyermekét egy kiskunmajsai apa!
Harmadik emeleti lakás erkélyéről dobta le édesapját egy 17 éves fiú!
Rejtély: 3 csecsemő is végtaghiánnyal született ugyanabban a német kórházban!
Szinetár Dóra: Rettenetes volt látni, ahogy a saját anyja az utcán üti-vágja a gyerekét!
Több milliós bírságot kapott Rubint Réka közösségi oldalain megjelenő posztjai miatt!

pinkpencil.hu

pikáns és provokatív hírek minden nap
Óvodáskorú gyermekét is szoptatja egy anya!
Fordulat L. L. Juniorék ügyében: Találkozhatott Hopp Csilla és fia!
Térkővel verte agyon saját unokahúgát egy szekszárdi férfi!
Horror: 5 napig a vécében rejtegette kislánya holttestét!
Egy elmebeteg pár annyira akart gyereket, hogy fához kötöztek egy kismamát és kivágták a babáját!
Szörnyeteg: 1 éves kisfiát dobta a folyóba egy fiatal férfi!
Soha többet nem ünnepli a születésnapját Karda Bea!
Drogos szülei holttestével élt 9 napon keresztül a két éves kislány!
Két éves gyermeke ölte meg a 21 éves anyukát!
Baukó Éva volt párja levideózta őket szex közben, a férfi zsarolja is a házivideókkal!
Térfigyelők rögzítették, ahogy egy fiatal lányt a diáktársai előtt vernek össze Hatvanban!
A lottómilliomos fiatal lány 22 milliót fizet annak, aki végre hajlandó járni vele!
Felrobbant a net Gáspár Evelin képétől: Úgy tűnik Jennifer Lopeznek érzi magát! (fotó)
Élelem és víz nélkül halt éhen a 3 éves kislány, mert az anyja úgy döntött, hogy 3 napra lelép bulizni!
Pataky Attila újabb megdöbbentő kijelentése: Én 65 ezer éves vagyok, a feleségem 40 ezer...
Csak videón láthatja a fiát L. L. Junior volt párja!
Golyó találta fejen a kertjükben játszadozó két éves kislányt!
Azzal gyanúsítanak egy orvosnőt, hogy megölte, majd elásta a kisbabáját!
A meggyilkolt Csenge édesanyja két év után is rettegésben él!
Gyász! Elhunyt az Állj, vagy lő a mamám! sztárja!
Megkéselte szüleit egy 12 éves magyar kislány!
Gáspár Evelin: A hivalkodás a cigányok vérében van!
Van számodra egy meglepetésünk! – Mondták a családfőnek, majd nyakon szúrták és elütötték!
Átjátszhatta saját nevére a haldokló Rozika néni ingatlanát és minden vagyonát a szomszéd!
Mindenki hagyjon békén – Magányra vágyik Jakupcsek Gabriella!
Tragédia az M5-ösön: Öt nyelven beszélő, rengeteget tanuló nő volt, aki a halálba vitte a kisfiát!
Nem merik magára hagyni a barátai L.L. Juniort!
El lehetett volna kerülni a tragédiát! 5 éves kisfia és szerelme gyászolja a májgyulladásban elhunyt Norbertet!
Műtét közben halt meg egy kismama Tatabányán, a rendőrség vizsgálatot indított!
Összeesett unokája koporsója előtt L.L. Junior édesanyja!
A barátai lopták meg Lagzi Lajcsit!
Sokkoló: többször megerőszakolta kiskorú húgát a Debrecenben lelőtt fiatal!
Megjött az ítélet a csecsemőjét kádba fojtó sülysápi anyáról. Le fogsz döbbenni rajta!
20 éves fiatal vetette ki magát a 15-dikról az anyja szeme láttára!

pinkpencil.hu

pikáns és provokatív hírek minden nap
   FŐOLDAL    FELIRATKOZÁS    facebook    google+    twitter   
p i n k p e n c i l